2012. augusztus 27., hétfő

A keresztcsonti csakra, szeretkezés és a hajhullás

Egy "mese" következik az astronetről a keresztcsonti csakra és a hajhullás kapcsolatáról. Hogy igaz-e vagy sem, arról elkezdhetnek meggyőződni azok, akiket ez érint és magukra ismernek.
Néhány évvel ezelőtt az egész nyaramat pránanadi  gyógyítóknál töltöttem. Amikor egy 15-ös szinten álló pránás kezelt, a következő tanácsot adta: éjjel-nappal szexeljek! Kapjam el az uram, amikor csak lehet, de minimum naponta öt alkalommal. Nem tartottam be a tanácsát, mert elég képtelennek tűnt az elképzelés és nehezen is kivitelezhető ha csökkent szintű a nemi vágy az emberben. Igaz, nem is nőtt ki hajam.... Pedig amikor a nők szeretkeznek, testükben ösztrogén hormonok termelődnek.     


"– A fodrásznőm mesélte, hogy egy húszas évei elején járó lány egyszerűen nem találta az okát a hajhullásának. Gyanakodtak vitaminhiányra, örökletes hajlamra, rossz samponra, még átokra is. A fodrásznő a legkülönfélébb szereket próbálta ki rajta, de semmi nem segített. Ekkor egy másik vendégétől hallotta, hogy a csakrák működése még ilyesmire is hathat. Megtudta, hogy a hajhullásért felelős csakránk a keresztcsonti csakra.

A lány elment, hogy megtisztíttassa a csakráit, és a vizsgálat során is kiderült, hogy a keresztcsonti csakrája szinte teljesen "eldugult". A néhány alkalommal elvégzett csakratisztítás után a hajhullása egyik napról a másikra teljesen abbamaradt."

Ezt a csakrát nemi, vagy szexcsakrának is nevezik. Hatással van az egész izomrendszerre és a nemzőszervekre. Ide tartozik a lép, a húgyhólyag, a hasnyálmirigy és a vese működése. A keresztcsonti csakra jelentős mértékben részt vesz a test méregtelenítésében. Ha nem jól működik, emesztési problémák léphetnek fel. Felelős a gombás fertőzésekért, hajhullásért, alulműködése okozhat here- és méhproblémát, petefészek-cisztát, impotenciát, étkezési zavarokat, kóros elhízást, orgazmusproblémákat.



link

1 megjegyzés:

  1. Ez a fajta duguláselhárítás azért nem ennyire egyszerű. Ha a testünk nem működik megfelelően, újraképződnek ezek az "elzáródások".

    Más: Olvasom a neten, hogy "az ösztrogének felelősek a méhnyálkahártya megvastagodásáért is, így előkészítik a helyet a pete beágyazódásához. Ugyancsak ösztrogének hatására fejlődik ki a mellekben a tejmirigyek vezetékrendszere." Hajhullással küzdök sok-sok éve és nem is sikerült a teherbeesés öt évig... (Most sem jön össze) Szoptatni nem tudtam, három hónap után elapadt a tej, de végig alig-alig volt. Az utolsó egy-két hónapban (a három és félből!) nagy nehezen fejtem 70-100ml-ket.

    VálaszTörlés